A Magyar Rendőrség KORMÁNYHIVATALOK Józsefváros

A Mediációról

A mediáció fogalma és célja

A büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény (Bktv.) az alábbiak szerint határozza meg a közvetítői eljárás fogalmát és célját:

A közvetítői eljárás a bűncselekmény elkövetésével kiváltott konfliktust kezelő eljárás, amelynek célja, hogy a büntetőeljárást lefolytató bíróságtól, illetőleg ügyésztől független, harmadik személy (közvetítő) bevonásával - a sértett és a terhelt közötti konfliktus rendezésének megoldását tartalmazó, a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és a terhelt jövőbeni jogkövető magatartását elősegítő - írásbeli megállapodás jöjjön létre.

A mediáció (magyarul közvetítés) egy speciális konfliktuskezelési módszer, amelynek lényege, hogy a két fél vitájában mind a két fél közös beleegyezésével egy semleges harmadik fél (mediátor) jár közben.

A mediáció olyan eljárás, mely alkalmas a vitás feleket hatékonyan segíteni a közöttük felmerült problémák megoldásában, ennek eredményeként a felek közötti kapcsolatok rendezésében, gyakran a felek közötti együttműködés helyreállításában, megújításában. A folyamatban a felek közös felkérésére a független, pártatlan személy, a mediátor vesz részt, aki e felkérés alapján úgy irányítja az egyeztetés folyamatát, hogy a felek képesek legyenek a problémák megoldására. Varázslat ez? Nem. Ma már az élet számos területén, természetes módon, nagy hatékonysággal alkalmazzák a mediáció eljárását, technikáját. A magyar jogi szabályozás leggyakrabban a „közvetítői eljárás” kifejezést használja a mediáció megfelelőjeként.

Mi a lényege a mediáció technikájának?

A feleket olyan felkészült, képzett szakember segíti a vitájuk feloldásában, aki a viták alternatív – érdekeken alapuló – megoldásához ért. Nem a jogvita bíróságon kívüli lefolytatásáról van szó, s nem is a felek lelki befolyásolásáról. Az alternatív vitarendezés – melynek egyik formája a mediáció, a döntőbíráskodás (arbitráció), a békéltetés (consiliation), a facilitálás, moderálás, stb. mellett – mára önálló szakmává fejlődött a világ valamennyi fejlett országában. A gyakorlati tudás mellett mára kialakult ezen eljárások elméleti bázisa, képzése, s önálló tudományos diszciplínája is, mely kapcsolódik a társadalomtudományokhoz, jogtudományhoz, közgazdaságtanhoz, pszichológiához, pedagógiához, de ezek egyike sem foglalja magába e területet.

A jogok érvényesülésének egyre inkább tekintik feltételének, hogy rendelkezésre álljanak a viták alternatív rendezésének módjai, intézményei, melyek alkalmasak a jogviták megelőzésére, helyettesítésére. Ezt tapasztaljuk a nemzetközi – különösen az Európai Unió- kezdeményezéseiben, ajánlásaiban, s ma már a hazai jogi szabályozásban is, ahol közel húsz jogszabály szabályozza az alternatív vitarendezés valamilyen formáját. A szakemberek nagy sikerrel működnek közre a gazdaság, a szervezetek, a családi és gyermekekhez köthető viták rendezésében is, melyek közös jellemzője gyakran, hogy a felek érdekeik érvényesítésekor nem feltételezik, hogy vitapartnerük szabályt (normát, jogot) sértene, de érdekeik érvényesítése ütközésbe kerül. Az ilyen vitákat szokás az előzőektől (jogviták) megkülönböztetve érdekvitáknak tekinteni.

A mediátor a problémamegoldó folyamat keretében segít tisztázni a konfliktus természetét, segít olyan megoldást találni, amely mind a két fél számára kielégítő.

A mediáció nem feltétlenül jelent jogilag kötelező eljárási rendet, illetve jogszabályban meghatározott speciális formát. A mediátor nem döntőbíró, sokkal inkább vitavezetőként lép fel, hiszen a mediáció során a hangsúly a felek közötti egyezkedésen van. Ez a leginkább előnyős vitarendezési technika az üzleti-, kereskedelmi- és a pénzügyi világban, ahol különös jelentősége van a kiépített kapcsolatrendszer fenntartásának, a jó hírnévnek, a gyors döntéshozatalnak.

Vissza
Asztali verzió