A Magyar Rendőrség KORMÁNYHIVATALOK Józsefváros

Gyermek- és fiatalkorúak érintettsége Budapesten

Az erőszak mértéke, a bántalmazások súlyossági foka, a bűncselekmények dinamikája azonban nagyon megemelkedett. A 2009-2010. évben emiatt következett be több kiskorú elkövető és sértett esetében haláleset, ezért növekszik a testi sértések, valamint a közrend ellen irányuló garázdaságok száma, ezért növekednek kiskorúak vonatkozásában az erőszakos elemeket tartalmazó vagyon elleni bűncselekmények száma (rablások, zsarolások, rongálások). Országosan és Budapesten is stagnálnak a közfeladatot ellátó személy elleni erőszakos cselekmények, a gondozók ellen irányuló támadások, bűncselekmények. A 2010. évi budapesti adatok alapján megállapítható, hogy az összes nyomozó hatóság értékelése alapján ismertté vált elkövető 8,2%-a kiskorú (a fővárosban elmúlt évben 21629 elkövető vált ismertté, és ebből gyermekkorú 225 fő, fiatalkorú 1393 fő - a 2010. évi ENYÜBS adat az összes nyomozó hatóság adatai alapján).

A számadatok alapján megállapítható, hogy összességében évente a kiskorúak 10-12%-a követi el jogsértő cselekményét a fővárosban (országosan 14265 fő kiskorú, míg Budapesten 1618 fő kiskorú vált elkövetővé, vagy bűnelkövetővé). 

A fentiekre elsődleges magyarázatot ad Budapest központi jellege, demográfiai adatai, földrajzi helyzete, az üzletközpontok, oktatási intézmények sokasága, valamint a kiskorú populáció többi megyével összehasonlított magas száma. Észrevehető, hogy a fővárosi változások nagymértékben befolyásolják az országos adatok alakulását (a növekedés és az erőszak mértéke szinte párhuzamosan növekszik). A másodlagos okok tárháza nagyon sokrétű: diszfunkcionális család, konfliktus megoldási technikák elsajátításának hiánya, erőszakos nevelési módszerek, szülők alkoholizmusa, rossz baráti környezet, nevelők tehetetlensége, eljárások elhúzódása, szervek eszköztelensége.  Az adatok alapján a gyermekkorú elkövetők 79%-át, a fiatalkorú elkövetők 71%-át a 2 szülő együttesen neveli, (az intézetben, otthonban nevelkedő kiskorú elkövetők és bűnelkövetők aránya gyermekkorúak esetében 6%, míg fiatalkorúak esetében 9%).  

Egyre gyakoribb a szervezett és csoportos elkövetés, ahol a szerepek az elkövetés alatt pontosan elő vannak írva, körül vannak határolva. A többrendbeli bűncselekményt elkövető fiatalok nagyon gyakran a rendszeres anyagi haszonszerzésre törekedtek (üzletszerűen elkövetett lopások, vagy sorozatjellegű rablások), azonos területen mozogtak, menekülési utat megtervezték, és szándékosan a szomszédos kerületben követték el jogsértő cselekményüket. Az elkövetés eszközét, tárgyát, és a meneküléshez használt járművet is tudatosan választották meg, mely szintén a szervezett elkövetési formát igazolja.


Oldal 2/3 « Előző    [ 1 | 2 | 3 ]    Következő »
Asztali verzió